A jetlag mindig megvisel.
Otthon is idióta időben ébredek, itt meg még az is arrébb van minusz két órával. Emiatt éjjel fél háromkor nem tudok visszaaludni. Kínomban videót nézek, ami arra jó hogy az elvárt ébredési időmre ismét hulla fáradt legyek.
Reggel hétkor még sötét van. A portugálok ilyenkor csinálják a gyerekeik zömét.
Este nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy háziasszonyunk csak az egyik szobában húzott ágyneműt, én a másik szobában minden fenntartás nélkül fészket raktam magamnak, amitől majd biztos kiolvad nála a kultúra biztosítéka.
A ház nagyon jól felszerelt, minden igényt kielégít. Teljesen újszerű állapotban van.
Az Azorin egyébként elég nehéz elérhető áron jó szállást kifogni, mert nagyon sok berendezésileg annyira le van csontozva, hogy annál már egy patológiai osztály is díszesebb. A másik véglet pedig az öreg rombútorokkal autentikussá varázsolt bérlemény.
Az elérhető ár egy viszonylagos fogalom. Az Azori szállás ügyben baromi drága. Madeira kétharrmad-háromnegyed áron tud kiadni ezeknél lényegesen színvonalasabb lakásokat, apartmanokat vagy nyaralókat. Mondjuk nekik ez kulcskérdés, hiszen turizmus nélkül halottak lennének, az Azori meg bizony rendesen megél a marháiból meg a tejiparból.
Apropó a marhák.
Minap kanyargok az északi fő-fő útvonalon, ahol hosszú kilométereken keresztül a hatvanas a max tempó. Nem nagyon érdemes erre hányni a fittyet, mert a minap az egyik ívből kirongyolva egy komplett gulya jött velem szemben - lehetett taposni a féket. A csapatot egy főmarha vezethette, mert az emberek csak hátul követték őket. Jócskán lemaradva tőlük egy furgon követte őket, aki gondolom a marhasegges ráfutásos baleseteket volt hivatott megakadályozni. Miután elhaladtak mellettem vagy két kilométer hosszan meg lett trágyázva az aszfalt. Mondhatom úgy is hogy szarfelhordás esete forgott fenn. Gondolom csúszik annyira mint a sár. Szóval a hatvan tök jogos.
Amit a mai napig nem értek, hogy az elöl haladó marha honnan tudja hova kell menni? A fülébe búzta a gulyás?
Más.
Pénteken úgy gondoltuk, hogy Achadinha-ba megyünk ebédelni, ahol egymás mellett van két egészen jó önkiszolgáló étterem. Ezeket érdemes feljegyezni, mert itt fenn északkeleten nem sok olyan hely van ahová érdemes betérni. A választottunk az Os Melos lett volna, de csalódásunkra eltanácsoltak, mert egy csoport lefoglalta az összes asztalt. Ez meglepett így októberben egy olyan étterem esetén ami a világ végén egy három és fél méter széles utcában van.
Node sebaj, itt van még a Poco Azul amely hasonszőrű mint a tizenöt méterre levő Os Melos.
Van egy olyan megérzésem egyébként hogy a két étterem egy tulajjal bír.
A kaják egyszerűek és olcsók. Az ember egy húszasból gömbölyűre zabálja magát. Nekem sikerült valamilyen piri-piris pörköltet szedetnem, amitől három perc múlva úgy izzadtam, mint ha beültem volna egy szaunába. Két nap alatt ez a második garnitúra göncöm, amit rakhatok a mosásba.
Apropó a mosás. Ezen a szigeten itt fenn északon, ha a szárítógéped mindössze egy öt méter hosszú zsineg a két szemközti fal közé kihúzva, akkor számolj azzal, hogy a szombaton mosott rucid keddre fog megszáradni. Ha találsz egy szárító állványt, akkor van esélyed kirakni a napra, de akkor tartsd is szemmel, mert abban a pillanatban ahogy hátat fordítasz neki - neadj magára hagyod - akkor tuti elered az eső. Az is csak három perc negyven másodpercre, ami pont arra elég, hogy visszaállítsa a ruháid mosás utáni kezdeti állapotot.
Még másabb:
Maiában a parkolás igen mókás. A pesti ötker ehhez képest kutya f,sza.
Ha nincs a szállásodnak privát parkolási lehetősége, akkor biz tapaszthatod a falra a verdát. Mindezt akkor tudod megtenni, ha az autód tükrei behajthatóak. Sajna az én Kadjaromat még 2017-ben érte egy végzetes tükörbénulás, amiből sajna azóta sem volt képes felgyógyulni, mert a szülei vagy sóherek vagy sóherek. A dolgot nemes egyszerűséggel úgy oldották meg, hogy a mechanikát valamivel megakasztották. Na azóta ennek a szerencsétlen gépnek merevedése van. Nincs útmenti parkolás, csak beállós. Mindegy mert árban így is a fele, mint amit a helyi Sixt idénre ajánlott ugyanerre a típusra.
(Indoklás ON) Szükségünk van ekkora belső térrel bíró autóra, mert ha egy Clioba beszállunk a párommal kettesben, akkor a levegő zöme kiszorul. Felhúzott ablak mellett meg nem vehetnénk egyszerre levegőt, mert ránk horpadna a kasztni és akkor nekünk nyekk. (Indoklás OFF)
 |
| A hétvégén érkező Dydand testvér privát parkolója. Amit a képen éppen mondok az nem irható le, mert tíltja a Google a trágárságot. |
 |
| Zöldséges. Egy pillanatra sem merült fel benne, hogy valami nem jól van. Pesten már a hátán feküdne gyertyával a kezében, a síró rokonai által körülvéve. |
Egyik nap meglátogattam a ponta delgadai piacot, mert a Continente királyságban se pari, se paprika. A gyümölcsből mindössze a banán és az alma volt kapható.
A meglátogatott piac neve Mercado da Graca. Jelenleg a parkolószinten folyik az árusítás, mert a régi árusító helyet tatarozzák. Meló ugyan nem látható, de el van kerítve az egész placc.
Amikor körbejártam a piacot felrémlett bennem, hogy ez a városi piac lehet, hogy csak egy sima turista csapda, mint Madeirán a Mercado dos Lavradores. De aztán elhessegettem a gondolatot, mert láthatóan helyiek is vásároltak. Lehet ők a helyi balekok.
Láttam itt olyan terméseket amikről azt sem tudtam micsodák.
Beszéljenek erről a képek.
Parkolni a tengerparti út alatt levő földalatti garázsban tudtam, ami tulajdonképpen kongott az ürességtől.
Ponta Delgada engem nem fogott meg. Nem találtam ott semmi olyat ami miatt kedvelni tudnám. Nekem valahogy fura ez a város.
Délután elmentem dízelt égetni a dombok közé.
Megnéztem a Sao Brás tavat, próbáltam haverkodni a kacsákkal.
A dombok közti utakat többnyire az tehenészek használják. Hordják fel a vizet, viszik le a tejet, vágják szilázsnak valót és tornyozzák óriási letakart kupacokká. Ezeknek az embereknek kemény életük van, a marhák mellett nincs hétvége.
Ha megállok és nézem amit csinálnak, akkor nem haragszanak meg. Köszönésemet viszonozzák, nem hajtanak el. A lefejt tejet a gazda leviszi a gyűjtő helyek egyikére, ahonnan később nagy négytengelyes vagy nyerges tartálykocsikkal viszik a feldolgozóba.
Az ember azt gondolná, hogy egy tehénnel nem kell sokat gürcölni ezen a helyen, mert a fű ingyen nő. Megmutatod neki a legelőt aztán naponta kétszer rácuppantod a fejőgépet. Kész aranybánya.
Nos nem így van.
