Reggel megnéztem Maiát keletről. Látni akartam, ahogy a felkelő nap megvilágítja.
(A fotózáshoz kiszemelt hely a Maiából induló gyalogtúra másik vége - Miradouro do Tio Domingos)
A nap olyan alacsonyan van, hogy egy szenvedés a belülről retkes szélvédőmmel szembe menni vele.
Miközben fotózgatok a reggeli magányban a távolból felhangzik Shakira Waka Wakázása. Gondoltam végre valaki vidáman kezdi a napot, mert erre tényleg frankón lehet járdát seperni. Itt az azorin, ha valakit meg akarsz sérteni, akkor nem kell elküldeni a jó édes anyjába, egyszerűen mond neki azt, hogy neked koszos a járdád! Tuti kihúzod nála a gyufát.
Mélázok, nézem a tájat, Shakira hangja közeledik. Gondoltam valami autós lehet.
De nem. Egy fiú jön gyalog nagy hátizsákkal, csizmában, óriási két méteres bottal. A zene a zsákból jön, meglehetősen hangosan. Annyira szürreális az egész, hogy még levideózni is elfelejtem. Mire eszmélek már messze jár.
A legelők között átgurulok a sziget déli oldalára Vila Franca do Campo-ba.
Ez a város nem tudta a szívembe lopni magát, meghatározhatatlan okoknál fogva nem kedvelem.
A célom amiért idejöttem az az, hogy az évek során egyetlen egyszer sem tudtam rávenni magam, hogy felmenjek megnézni a Ermida de Nossa Senhora da Paz-t. Ennek ma eljött az ideje, mert egyre kevesebb olyan helyet tudok belőni a Sao Miguel térképen, ahol még nem jártam.
Ide harmadik látogatóként érek fel. Az engem megelőzők előttem mennek harminc méterrel a meglehetősen keskeny úton. Találkozunk is egy traktorral, ami mellett egy szenvedés elmenni. Örülök is hogy a GoRentacaros fiúknál kötöttem gumi biztosítást, mert itt könnyen ki lehet végezni egy kereket az éles beton szegélyen.
Megérte feljönni - pazar a kilátás.
Az utolsó kép bizonyos kérdéseket vet fel.
Az ott ugye egy szószék?
Ha igen, akkor hogy megy fel oda a csuhás?
Hoz egy jó zörgős alulétrát? Vagy csak egy széket hoz és derékig felhúzza a miseruhát, ami alól kivillan a farmernadrág meg a nájki?
Lefelé hajtva találkoztam egy építőanyagot szállító teherautóval. Ez volt az úton az első szélesebb hely, aminek igencsak örültem. Az biztos hogy a közvetlenül utánam indulók meg fognak izzadni.
Meglátogattam a helyi Pingo Doce-t.
Itt nincs gond a választékkal, nincs büdi, mint a Continentében.
Jelentem új kedvencem van.
A pingóból indulva az autóm meglepetéssel szolgált.
A reggel óta hét nyolcadot mutató üzemanyagmérőm elkezdett telit mutatni. pedig már legyűrtem ezzel a teliről induló tankkal háromszáz kilométert.
A fotót nézegetve figyeltem fel, hogy szorgos kezek milyen szépen antikolták a műszerfal plexi burkolatát. Rögtön érthetővé vált a szélvédő belső oldalán levő koszréteg titka.
Azzal a ronggyal amivel ilyen barbárságot lehet elkövetni, azzal egy szélvédőt nem lehet tisztábbá tenni, így leszoktak róla.
Ebédelni az Os Melosba mentünk.
Maiából a tengerparti úton mentünk az autóút felé. Itt többnyire elenyésző a forgalom, de ma délben valami mást tapasztaltunk. Szemből kis szünetekkel több autó tartott Maia felé, meglehetősen nagy sebességgel. Hova sietnek ezek délidőben?
Arra jutottam, hogy biztosan a szieszta időt használják ki okosan és ezért hazaugranak ebédelni. Persze előtte meg lehet rakni az asszonyt is, mert a gyerek benn van a suliban...
Ezért vigyorognak ezek egész nap amikor dolgoznak.
Az Os Melos-t nem linkelem, mert kiesett a kedvencek közül. Eszelős a tömeg - szerintem a helyi öregek otthonába is ma jött a nyugdíj, mert a vendégek átlagéletkora olyan 80 lehet, és most kijöttek dorbézolni.
Mivel zömük süket mint az ágyú, ezért teli torokból ordítoztak egymással. Aki már eljutott az étkezésig az eszeveszettűl csörömpölt az eszcájggal, aki meg még szedte az ételt az csorgatta mindenfelé a sültzsírt az oldalasról, amivel mutatta a másiknak, hogy melyik serbliben találta. Fehér nájkiban öröm ilyen mellett állni.
Beálltam én is a tolongásba és a félsötét helységben próbáltam valami normális kaját találni. Sajnos nem sikerült.
Lábasjószágból csak sertésborda volt, ami a portugáloknál konkrétan azt jelenti ami a nevében van. Az egy pucér csont, két milliméter hússal. A magyar ember az ilyet a kutyájának is csak úgy adja oda, hogy közben bocsánatot kér tőle.
Amiért eljöttem annak az oka kevésbé a zaj volt. Inkább az, hogy a kínált ételek gusztustalanok voltak. Lehet hogy nem így kerültek ide, de a jelenlegi vendégsereg ilyenné varázsolta abban az eszelős tolongásban, amit itt ma délben tapasztaltam.
Valószínűleg ez nem minden nap van így, hiszen múltkor azért nem jutottunk be, mert az egész kócerájt lefoglalta egy csoport.
Lentebb mentünk a Poco Azul-ba, ahol szép nyugiban megkajáltunk.
