Elérkezett a visszautazás hajnala, az eső szakad, a szél lökdösi a teraszajtót.
Szeretném azt mondani, hogy sír a sziget, hogy elmegyek, de ez nem így van. Én sírok, mert jól érzem magam itt ebben a végtelenül nyugodt világban.
Kirángatom a gurulósaimat a kocsiba és beindítom a klímát, hogy lefújja a vastag páralecsapódást a mocskos szélvédő belsőről. Gyomrom csikar - nem bírom az utazós napokat - a fosódémon röhögve szórakozik azon, hogy szét stresszelem az agyam. Minden percre pontosan ki van számolva. 5:25 indulás, 6:05 érkezés a reptérre, 6:15-ig kocsi leadás és így tovább.
Kitolatok a parkolóból, semmit sem látok ki hátra se ablakon, se tükörben. Bízom az ultrahangos dobosban, aki jelzi, ha valami túl közel van.
Éppen elhagyom Maiát, talán három perce vagyunk úton, amikor meglehetősen hangos folyamatos jelzés jön a kocsiból, fogalmam sincs miből, honnan. Lassításra, motor fordulat változásra nem reagál, tehát nem mechanikus a hang. Az audio rendszer halkítására kikapcsolására sem halkul.
Az autó két napja kiírta, hogy "karbantartás szükséges". Jeleztem is a kölcsönzős srácoknak, de azt mondták nem kell vele foglalkozni.
Nem is nagyon agyaltam a dolgon, de most hogy valami folyamatosan jelez ez a dolog került a gyanú középpontjába. Egyet azonnal elhatároztam: a motort nem állítom le a tudás érdekében, mert ha nem indulna újra, akkor ki nem érünk időben a reptérre. A fene se tudja mi van ennek az autónak az agyában.
Végülis rákapcsoltam a zenét jó hangosra és úgy mentünk a reptérig.
Az autótól végül három perc alatt megszabadultam. Az átvevő fiú se értette, hogy mi a franc süvölt a verdában.
A Ponta Delgadai reptér kicsi. Nagyon kicsi.
Múltkor a szeku volt vagy fél óra, most meg öt perc alatt belül voltunk. A szekura szánt háromnegyed órám ránk rohadt.
A SATA gépre rengeteg idős ember várakozott. Ültünk ott közöttük mint a tinédzserek.
Lehet, hogy mindegyik otthon felejtette a hallókészülékét, mert iszonyú hangerővel mesélték el a többieknek, hogy melyik testrészük fáj. Gyerekesekkel jobb várakozni, mert azok ilyenkor csendesebbek. Azok a repülőn üvöltenek ötször hangosabban, mint amire egy felnőtt ember fizikailag képes. Megfigyeltétek? Egy gyerek sosem sír. Mindig ordít, teli torokból. Az a szó, hogy hüppög nem egy kisgyerek mellett született.
Szörnyülködve méregettem a poggyászmérő keretet, amit itt a TAP ötlet alapján kartonból készítenek. Ha rá kell húznom a pogyómra, akkor lesz egy szakadt dobozuk, annak ellenére, hogy a Cabinmax gurulósom szabvány méret. Itt még azt sem játszhatom meg amit a minap Miss 3XL tett az M-es neoprénnel, mert ez az arcátlan szerkezet nem néz ki valami erősnek.
7:40-re volt kiírva a boarding, de nem történt semmi.
Az idő múlt, egyre több groundforce-os nyüzsgött a kapu belső oldalán, de senki sem vette a fáradtságot, hogy informáljon bennünket, arról hogy miért nem kezdik a beléptetést. Lehetett látni, hogy már arra készültek, hogy több kaput nyitnak majd meg, mert mire a nyuggersereg besántikál a géphez addigra újra kihajtanak a hortenziák a reptér mellett.
Fél tízkor amikor már egy órás késésben voltunk én kezdtem ideges lenni a lisszaboni terminálváltásra szánt időm rövidülése miatt. Kinn II. János Pál pápa szobra is belefáradt a búcsúzásba és kezet váltott...
A repülőn már egy csomó pilóta és utaskísérő ült, amikor be tudtunk szállni.
Rájöttem, hogy óriási hiba volt a harmadik sorba venni jegyeket, úgy hogy a gépen nincs első osztály. Elöl az összes poggyásztartó tele volt a pilóták cuccaival, meg a repülő tartozékaival (párnák, takarók, meg valami nagy elektronikai biszbasz, ami úgy nézett ki mint egy gigantikus számkódos páncélszekrény).
Az én két pogyóm a hetedik sorba került...
Aki mögöttem ült annak meg még hátrébb.
Végül tíz óra után pár perccel szálltunk fel, több mint másfél órás késéssel.
Kaptunk most is szendvicset, kekszet, meg valami madáreleséget, ami mindenféle magokból állt. Volt kaja-pia ingyé. Micsoda öröm.
Lisszabon fölé érve láttam, hogy ez a másfél óra meg is marad, nem hoztunk be egy percet sem a késésből. Ráadásul jó ötven kilométerre berepültünk a kontinens fölé, hogy be tudjunk sorolni a leszálló gépek közé.
Földet érés után a népek még csak nem is eszméltek, amikor Gabi felugrott és eltorlaszolta az előrejutást minden nála kevésbé fürge ember elől. Túszul ejtett mintegy százhúsz embert a "csak a testemen keresztül" jegyében és követelte hogy adják előre a két gurulósunkat. És úgy is lett. Előre adták, mert nem volt más választásuk.
A busz bekanyargott velünk a terminál alá és a gondolkodásmentesség jegyében kirakta a tíz évezrednyi összéletkorral rendelkező társaságot a 25-ös kapu mögött. Ennél kevés pontja van távolabb a kijárattól a lisszaboni T1-nek. Megkezdődött az össznépi sántikálás a háromnegyed kilométerre levő kijárat felé. Zombiseregünk szép lassan lemorzsolódott és mi győztesként értünk ki jó negyed óra múlva a terminál elé.
Idekinn eszelős a nyüzsgés, Fél kettőkor rengeteg ember, rengeteg autó és autóbusz. Utálok terminált váltani.
A T1 és a T(ragédia)2 között ingyen busz jár. Az út nem több mint 5 perc.
A szekus részt az öt évvel ezelőtti ittlétem óta átszervezték, nagyon ügyesen megoldották, hogy nagyobb legyen a kipakolós, öv leszedős, tollászkodós hely. Most már itt is egyszerre három ember tudja ezt csinálni.
A terminál többi részén is történtek ráncfelvarrások, de úgy összességében ez egy eszelős nyomortanya minden szempontból. Az egy főre eső négyzetméter szám függ a lábméretedtől és a testszagodtól.
A másik dolog a büfék és az italok.
Olcsón repülsz? Akkor biztos maradt pénzed! Négy euró egy feles kóla, hét euró egy lóarc szendvics (ha kinyitod ez a szenyót és megnézed mi van benne, akkor a zsebedben felnyerít a személyidben a fényképed)
A gépünk 15:30-kor indul a kapuzárás 15:00-ban van megadva, de már fél órával korábban engedik be a priority-t.
Ahh végre szerencsém van, elegem van ebből a tömegből.
De mégse. Kiterelnek egy kordon labirintuson keresztül a reptér betonjára. Fedett részen vagyunk ugyan, de leülési lehetőség nincs hiszen ez egy közlekedő rész és nem várakozásra tervezték. Mégis 40 percig álldogálunk itt. Hogy a komfortérzetünket le tudják húzni Shrek mocsarának iszamlós fenekére - odaáll mellénk a Ryanair marhaszállítóra hajazó busza és járó motorral gázosít el minket egész ittlétünk alatt.
Szomorú amikor emberek más embereket szopatnak mindössze azért hogy maradéktalanul megfeleljenek a cégük elvárásainak. A Ryannak cargoval kellene foglalkozni és nem emberek szállításával. Mondjuk nem is embereket szállítanak, csak pénztárcákat, amik számukra sajnálatos módon emberek zsebében vannak. Ha a bakkecskének lenne bukszája azt vinnék, az sem számítana hogy a kecske baromi büdös.
A T2 várakozás egyetlen fényponja az volt hogy találkoztam Perlaki Ritával az Azori Éden tulajdonosával. Ritának nagyon sokan, nagyon sokat köszönhetünk, annak pedig, hogy ezt most személyesen elmondhattam neki nekem nagyon jól esett.
Rita rengeteg információt oszt meg velünk teljesen önzetlenűl a facebook csoportjában is. Nagyon sok színvonalas Sao Migueli videót készít és oszt meg velünk. Kérek mindenkit, hogy ha tetszik neki a látott tartalom akkor lájkolja, mert ez sokat jelent neki és ezzel segíti a további munkákban.
Rita helyi idegenvezető, nézzétek meg a weblapját!
Késve de felkerül mindenki a fedélzetre.
Fél órával vagyunk túl az indulási időn de mi csak állunk a betonon.
Egyszercsak megrohanja a gépet a helyi jóképűekből verbuvált rendőr osztag. Azt hittem hirtelen ez valami flashmob és mindjárt nekiállnak táncolni, miközben szórják magukról a ruhákat. De nem.
Egy embert akarnak leszedni aki öt sorral mögöttem ül. Irigykedve nézem azokat az embereket akik hátra tudnak fordulni és nézni a parádét. Nekem Michelin bábura hasonlító testem nem bírja a csavarodást. Ha erőltetem zsírfolt marad utánam.
Reménykedem hogy az áldozat együtt működik a hatósággal, mert az első rendőr mögött levő kollégái max drukkolni tudnak az első helyen álló kollégájuknak, ha kenyértörésre kerül sor. Miután leszedték a gépről a Badman-t, következett a pogyó ellenőrzés. Jött sztyuvifiú és minden csomagot kirángatott a tárolóból a "na ez kié" felkiáltással. Miután megnyugtatóan ellenőrzésre került hogy a leszedett ürge nem hagyott semmit a gépen végre készen álltunk az indulásra.
Badman nem volt rossz arc, nem nézett ki terroristának, Lehet hogy csak egy kifizetetlen parkolás miatt rángatták le a gépről.
Gabi vesz magának a holnaputáni béréért cserébe egy capuccinót.
Aszongya: ez szar.
Nem tudom mire számított.
Én majd ezt akkor mondom, ha leszálltunk.
Nem tudom mi másra számithattam volna.
Ennyi volt a 2022 Azori.
Köszönöm, ha kibírtad idáig.
